A legionella baktériumról és a legionárus betegségről általában
A Legionella nemzetséghez jelenleg 61 faj tartozik, amely közül minden harmadikról – (pontosan 23 fajról) – bizonyosodott be eddig, hogy képes emberi megbetegedést is okozni. A megbetegedésekért legnagyobb arányban jelenleg 16 szerotípusával a Legionella pneumophila faj felelől. A Legionella nemzetség sok faja ellenére a megbetegedések több mint háromnegyedében kórokozóként a Legionella pneumophila 1-es szerotípusát azonosították. (Centre for Disease Prevention and Control. Legionnaires’ disease in Europe, 2014. Stockholm: ECDC; 2016.)
A legionellák – általában kis csíraszámban – természetes vízi környezetekben is előfordulnak, egészségkockázatot azonban ezeken a természetes előfordulási helyeiken ritkán jelentenek. Ha azonban természetes rezervoárjukból a Legionella baktériumok olyan vízi környezetbe kerülnek, ahol adottak a szaporodásukhoz szükséges feltételek, veszélyes mértékben elszaporodhatnak, és ezáltal jelentősen megnőhet a betegség kialakulásának kockázata. A Legionella baktériumok előfordulási helyéről a Kockázati közegek fejezetben olvashat többet (hiv).
A Legionella baktériumok ökológiája és fertőzési módja, valamint a kockázatcsökkentés lehetősége teljesen eltér a többi, jellemzően széklet-száj úton fertőző, vízzel terjedő kórokozókétól, mivel a legionellák ellenállnak a modern vízkezelő eljárásoknak és a hagyományos, vízminősítésben használt indikátor szervezetek (pl. fekális Enterococcus, E. coli stb.), de még a hálózati víz esetében a heterotróf összcsíraszám sem jelzi ezen baktériumok előfordulását.
Egyes becslések szerint a vízhálózatban a biomassza teljes tömegének 95 %-át a rendszerelemek (pl. vezetékek) felületén kialakult biofilmréteg adja és csupán kb. 5 % található szabadon lebegő, ún. planktonikus állapotban. Ez a biofilmréteg menedéket, táplálékot és egyúttal szaporodási környezetet is biztosít számos szervezet, így a Legionella baktériumok részére is. Az élőbevonatban megtelepedő és szaporodó legionellák lényegesen ellenállóbbak, mint a szabadon előforduló, ún. planktonikus állapotban lévők, ezért a vízkezelés biofilmben gazdag vízhálózatban gyakran kevéssé hatékony és komolyabb szakértelmet igényel. A fentiek miatt az üledék és a biofilm mennyiségét csökkenteni szükséges a vizes rendszerek újbóli szennyeződésének elkerülése érdekében.
A L. pneumophila azonosítására és leírására egy több mint 200 megbetegedéssel és 34 halálos áldozattal járó 1976-os philadelphiai járvány lezajlása után került sor. Azonosítása óta fontos humán patogén szervezetként tartják számon, mivel az atipusos tüdőgyulladások hátterében gyakran különböző Legionella fajok állnak kóroki ágensként.
A legionellák által létrehozott emberi megbetegedéseket összefoglaló néven legionellosisnak nevezik; két kórformája különíthető el: a Pontiac-láz és a legionárius betegség.
A Pontiac-láz kevésbé súlyos, influenzaszerű tünetekkel járó, néhány nap alatt spontán gyógyuló betegség; tüdő érintettséggel nem jár és halálos kimenetelű megbetegedést még nem írtak le.
Ezzel szemben a legionárius betegség vezető klinikai tünete a tüdőgyulladás, amely magas lázzal és változatos egyéb tünetekkel társulva gyakran életveszélyes állapot kialakulásához vezet. A betegség 2-10 napos lappangási idő után influenzaszerű tünetekkel kezdődik, majd 12-48 óra múlva hidegrázás, magas láz és fokozódó erősségű, száraz köhögés jelentkezik. A 2-3. naptól kezdődően a tüdőgyulladás tünetei a dominánsak. A diagnózist egyértelműen megnehezíti, hogy a legionárius megbetegedést nehéz elkülöníteni egyéb tüdőgyulladásoktól, 100 %-ig specifikus jegyei nincsenek. Különösen nehéz a kimutatása olyan esetekben, amikor már megkezdődött a beteg antibiotikumos kezelése.
A Legionella fajok tünetmentes fertőzést is okozhatnak, egyes becslések szerint a népesség átfertőzöttsége 1 és 16 % között van.
Az élete során mindenki találkozik a Legionella baktériumokkal, mégsem betegszik meg mindenki. Ennek az áll a hátterében, hogy a Legionella fertőzés elleni védekezésben a celluláris immunválasznak van elsődleges szerepe. Fokozott veszélynek vannak kitéve a csökkent védekezőképességű személyek és bizonyos alapbetegségekben szenvedők. Veszélyeztetetteknek tekinthetők a krónikus obstruktív tüdőbetegségben, a krónikus szív- és érrendszeri megbetegedésben, a cukorbetegségben, a vese- és májelégtelenségben, a daganatos betegségben szenvedők, a csontvelő- és szerv-transzplantáltak, az immunszupresszív kezelésben részesülő betegek, illetve a HIV-fertőzöttek.
Megfigyelések szerint további hajlamosító tényező az 50 évesnél magasabb életkor, a férfi nem, az erős dohányzás, az alkoholizmus. A betegségre jellemző, hogy gyermekek (újszülöttek kivételével) és fiatal felnőttek ritkán érintettek.